Valaki megvizsgálta, hogy az embernek életszakaszai során miként változik édesapjáról kialakított képe. Ezeket írta:
  A négyéves azt mondja: "Apu mindig mindent tud."
  Az ötéves azt mondja: "Apu mindent jól tud."
  A hatéves azt mondja: "Apu sok mindent jól tud."
  A nyolcéves kisiskolás azt mondja: "Apu jó dolgokat tud néha."
  A tizenkétéves kamaszodni kezdő azt mondja: "Apu semmit sem tud, hogy is érthetne meg!?"
  A tizennégyéves tinédzser azt mondja: "Ne foglalkozz a faterommal, fogalma sincs a mostani életvitelről!"
  A huszonegyéves felnőni kezdő azt mondja: "Az apám túl öreg már a mostani modern világhoz; hogy is segíthetne rajtam?"
  A harmincéves fiatal édesapa azt mondja: "Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz. Vajon édesapám hogy cselekedett ilyenkor?"
  A negyvenéves, akinek serdülőkorba lép gyermeke, azt mondja: "Igazán el kell beszélgetnem édesapámmal, ő mit hogyan tett az én koromban!"
  Az ötvenéves, akinek felnőni készülnek gyermekei, azt mondja: "De jó is lenne, ha még mindig itt lenne az édesapám! Valóban felnéznék rá, és tanácsot kérnék tőle, miként is kell az életet élni... Bárcsak jobban értékeltem volna, amikor még velem volt!"

  Mesélte: Páter; megfogalmazta: Krisztike*szerk.

  Érdekes dolog megfigyelni a négyéves és ötvenéves ember vélemény-változásait. Azt vesszük észre, hogy az ötvenéves hasonlóan vélekedik, mint négyéves korában, amikor őszinte kisgyermek volt. És mennyi évnek kellett eltelnie, míg ugyanarra a véleményre visszajutott...