Bizonyára mindenki számára ismerős Mel Gibson elhíresült filmje, a Passió, amely Jézus szenvedéseit mutatja be. Úgy minden jó filmet érdemes többször is újranézni, ahogyan minden könyvet is érdemes többször végigolvasni, figyelni a részletekre, és minden újraolvasással, illetve -nézéssel apró, elrejtett kis epizódocskákra bukkanni. Egy ilyen elrejtett jelenet Mel Gibson Passiójában az, amikor Jézus vállára veszi a keresztet, és simogatja, ölelgeti azt. És hogy a jelenet még nyomatékosabb legyen, a néző fejében megfogalmazódott kérdés elhangzik az egyik katona szájából is: "Miért simogatod és öleled a keresztet?" Miért simogatja és ölelgeti Jézus azt a keresztet, amelyen nemsokára kivégzik?

  Évközi 12. vasárnapi Evangélium is a Krisztusi kereszthordozással kapcsolatos:

 Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Amikor már sokan gyűltek köréje, ezt mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.”

"Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen." Minden embernek megvannak a maga sajátos, testreszabott keresztjei, még a legtehetősebb, legboldogabb embereknek is, azoknak is, akik egyáltalán nem mutatják ezt ki. Jézus pedig arra kér bennünket, hogy vegyük föl bátran keresztjeinket, ne torpanjunk meg már a hegy lábánál!
  A kereszthordozás szenvedés. A szenvedésnek két fajtája van: a negatív és a pozitív szenvedés.
  A negatív szenvedés az a fajta, amellyel szembesülünk, amelyet könnyebb alkalmaznunk. Ahogy megkapjuk keresztjeinket, nyavalygunk, panaszkodunk, sopánkodunk miatta, síránkozunk. Úgy tartjuk, lehetetlen hosszú távon cipelni a keresztet, biztosra vesszük, hogy túl nehéz számunkra, térdünk megremeg alatta, és összerogyunk már az első kilométerkő után. Ezek a negatív érzések pedig azért törnek ránk és gátolnak kereszthordozásunkban, mert nincs támaszpontunk, nincs semmi, amibe kapaszkodhatnánk, hogy el ne essünk - nincs velünk Jézus Krisztus.
  A pozitív szenvedés az a fajta, amit nehezebb elfogadnunk és gyakorolnunk. Nehéz felcserélni a negatívot a pozitívval, amikor ugyanis elfogadjuk szenvedéseinket, beletörődünk mindennapos keresztjeinkbe, és Jézus Krisztus segítségével minden áron felérünk a csúcsra, megtesszük az utat, ami csak az Ő segítségével sikerülhet. Ez a fajta szenvedés nehezebb, de hosszú távon sikeresebb, ugyanis folyamatosan van támaszpontunk, maga Jézus, aki belénk karol és megtart, ha elesni készülünk. Újra erőt ad, hogy boldogan folytathassuk utunkat.
  A pozitív kereszthordozásba az is beletartozik, ha mások panaszkodását elfogadjuk, meghallgatjuk a kétségbeesettet, és próbáljuk a helyes, Krisztusi kereszthordozásra vezetni.
  Egy munkahelyi irodában a falra ilyen-olyan irományok voltak feltéve. Az egyik lapon egy vicces felirat állt - dehát azt mondják, minden viccnek fele valós: "Uram, segíts elviselni azokat, akikkel már torkig vagyok!" Sokan meg is mosolyogták ezt a feliratot, ami mégis az ott dolgozó illetőnek egy röpke fohász, egy rövid imádság volt. Nekünk is el kell viselnünk társunkat, legyen az egy barát, munkatárs, családtag, osztálytárs vagy éppen egy idegen!

  Egy egyedül maradt édesanyát gyakran látogatta a lánya. Egy alkalommal megtudták a szörnyű hírt: az idős édesanyának már nincs sok hátra, meg fog halni. Ettől kezdve lánya még gyakrabban ellátogatott hozzá, együtt sétáltak.
  Egy sétálás közepette szürkületkor beléptek egy kis templomba. A templomban szólt az orgona, valószínűleg szentmise vagy istentisztelet után lehetett. Az édesanya, lányába kapaszkodva előrement a szentélybe, és nagy nehezen, keze segítségével megérintette ajkával a feszületen lévő Jézus lábát. Rögtön valaki mogorva hangon megszólította őket:
  - Itt nem szabad a berendezési tárgyakhoz nyúlni!
  A lány, megőrizve higgadtságát, közömbösen visszakérdezett:
  - Uram, Önnek a keresztre feszített Jézus Krisztus csak egy berendezési tárgy?
  Ez a séta volt a beteg édesanya utolsó sétája, nem sokkal az a nap után meghalt. De lánya gyakran visszaemlékszik az utolsó sétára, amikor Jézust a kereszten valaki csupán egy berendezési tárgynak tartotta, és nem engedte, hogy hozzányúljanak.

  Jézus Krisztus a kereszten nem csupán egy berendezési tárgy! Ő a megfeszített Jézus Krisztus, aki megváltotta a világot. Mel Gibson Passiójának mellékepizódjában pedig, amikor simogatta és ölelgette a keresztet, nem szenvedésének tárgyára gondolt, hanem arra a szent keresztre, amivel megvált bennünket.
  Most az Ő példájára ér minket a kérdés: Kész vagyok-e felhagyni minden buta és kicsinyes szokásommal, és mindenemet elhagyva vállalni a Krisztusi kereszthordozást? Képes vagyok-e a pozitív szenvedést vállalni? - Mert csak egy valaki segítségével tudom a célba vinni keresztemet - Jézus segítségével! El tudom-e viselni minden barátomat, családtagomat, munka- vagy osztálytársamat, összes felebarátomat, azokat is, akikkel és akik panaszkodásával, nyavalygásával már igazán torkig vagyok? Tudok-e én is úgy gondolni keresztjeimre, mint Jézus a Passióban? - nem a negatív szenvedés főszereplőjére, hanem egy szent dologra, ami segít célom, az örök élet fele haladnom. Jézus Krisztus segítségével biztosan! :)

  Forrás: Páter prédikációja alapján, saját megfogalmazás