Elég régóta járjuk már így, együtt, a Húsvéti Szent Idő teltével az Örömutat - pontosan hét hete, ami nem kevés idő. Sokat mondó örömút ez, nekem különösen felkeltette figyelmemet, nagyon tetszett!

Evangélium:

 Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott:
   „Szent Atyám, nemcsak a tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
   Egyek legyenek mindnyájan. Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
   Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.
  Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.”

  Mindannyian vágyódunk egy testvéri közösségre, mely felkarol, ahol otthon érezhetjük magunkat. Valaki így fogalmazza meg a közösség fogalmát: "Aki testvérek nélkül él, vágyik egy igazi közösségre. Aki már tagja valamelyiknek, az tudja, hogy a közösség nem mindig fenékig tejfel!"

  Mennyire igaza van a feni két, tömör mondatnak! Mert valóban tapasztalhatjuk, hogy azon ismerőseink - akár gyermekek, akár felnőttek - sokszor szóba hozzák, milyen egyedül érzik magukat, mert nincs testvérük, egykék. Akinek pedig testvére van, éppen olyan gyakran panaszkodik - ha nem többször - rá, mint ahányszor sóvárog testvér után a másik. Ugyanígy ha valaki vezetője egy közösségnek, hatalmas felelősség nehezedik rá, és azonnal átérzi - az idézet szavait használva -, hogy a közösség nem mindig fenékig tejfel! Az Ördög, a Gonosz jelentése Diablos, ami azt is jelenti magyarul, hogy "szétverés", "szétütés". Tehát a Gonosz ott ólálkodik minden közösségben, hogy a kellő időben szétüthesse a társaságot. Hogy e tervével szembeszállhassunk, olvassuk el a lenti sorokat!

  Csak egy pillanatra nézzük végig a mellékelt képet. Mit látunk? Ezek kis sejtek, mindegyiknek megvan a maga szerepe, de csak együtt képesek életben tartani a szervezetet. Így van ez a közösséggel is - sok szorgos ember kell egyesüljön, úgy, ahogyan Jézus is azt kéri itt és most a 7. stációnál.
  De ha tovább fürkésszük az aranyos képet, észrevehetjük, hogy egyes sejtecskék mosolyognak, míg mások komorak, mérgesek, esetleg szomorúak. Ez utal arra, hogy egy közösségben nehéz mindenkinek egy húron pendülni.

  Ahhoz, hogy mégis jólét élhessen egy közösségben, elsősorban az egyetértésre van hatalmas szükség! Pedig milyen sokszor találkozunk az ellenkezéssel, tapasztaljuk magunkon is, hogy bár nem mindig van igazunk, mi mégis a legtöbbször próbálunk akkor is ellenkezni, szembeszállni még az igazsággal is, csak azért, hogy ellenkezhessünk, csak azért, hogy nekünk legyen igazunk. És észleljük, hogy kisebb-nagyobb konfliktusok miatt felbomlanak a családok, az osztályközösségek és egyéb közösségek, egyletek.
  Bizonyára te is tapasztaltad már, hogy vannak kisgyermekek, akik túllépik a csecsemőkort, és hirtelen belecsöppennek az akaratos kisgyermek időszakába, amikor még azért se teszik azt, amire kérik. Ott lappang mögöttük az előkívánkozó "NEM", a tagadás, az ellenkezés, a "még azért sem teszem ezt" magatartás.
  Vagy rögtön ott vannak a kamasz tizenévesek, akik abba a korba kerülnek, hogy másképp fogják fel a dolgokat, próbálnak minden áron ellenkezni legfőképpen szüleikkel, aztán tanáraikkal és nem utolsó sorban osztálytársaikkal, barátaikkal is. Csak azért, mert ilyen az ember - hajlamos az ellenkezésre, a mindenre való "nem" - mel reagálásra.

  Jézus maga az IGEN, Ő az, aki magáról is állította: Én azért jöttem, hogy szolgálhassak, nem pedig, hogy nekem szolgáljanak!

  Mindenkivel jót tenni, mindenkire figyelni, óvni mindenki érzelmeit, gondosan szeretni mindenkit egy jó keresztény ember kötelessége. És persze ez is szükséges egy jó, testvéri közösség működéséhez. Fontos odafigyelnem másra, belenéznem társam szemébe, mielőtt döntök, cselekszem. Erről árulkodik az alábbi történet is:

  Egy menekülő ember egy kisebb falvacskában próbált elrejtőzni. A falu lakói örömmel fogadták, barátként üdvözölték. Pár nappal később egy sereg katona érkezett, és kérték a falu lakóit, hogy adják át a menekülőt, mert tudják, hogy ők rejtették el. Azzal fenyegették a katonák őket, hogy ha ellenkezni próbálnának, felgyújtják a falut. Hatalmas félelem járt át a népen, nem tudták, mitévők legyenek. Végül elmentek a falu papjához, hogy tanácsot kérjenek tőle. Maga a pap sem tudta, mi lenn helyes, ezért időt kért hajnalig. Bezárkózott, és idegesen olvasni kezdte a Bibliát azzal a reménnyel, hogy hajnalig talál benne választ.
  Már órák óta olvasott, amikor ráakadt egy mondatra: Inkább egy haljon meg, mintsem az egész nép odavesszen. Megörült a pap, úgy gondolta, megtalálta a megoldást. Azonnal ment a katonák elé, és átadta nekik a menekülőt, akit aztán azok kivégeztek.
  A nép boldogan ünnepelt, nagy vacsorát csapott, de a pap nem ment el - lelkiismeret furdalása volt. Addig-addig kesergett, míg végül belealudt. Álmában egy angyal jelent meg neki, aki így szólt:
  - Nem jól cselekedtél. Igaz, ez állt a Bibliában, de előbb fel kellett volna keresned az illetőt, a szemébe kellett volna nézned, és megtudtad volna, hogy ártatlan.

  Odafigyelni másra, egymás szemébe nézni, megpróbálni egymás gondolataiban olvasni.

  Az is fontos, hogy beszélni tudjunk a másikkal. Mert nincs az a probléma, amit nem lehetne megbeszélni; csupán a megfelelő csomagolásban kell azt tálalni.
  Egy másik történet szerint egy vak férfi az állomáson ült, előtte egy kalap volt, nyakába egy tábla akasztva, melyen ez állt: "Vak vagyok, segítsenek!" A vak férfi természetesen koldult. Sokan elmentek mellette, volt aki beledobott pár aprópénzt, csak azért, hogy lássák rajta, mennyire adakozó. Egyszercsak egy újságíró haladt el a vak ember előtt. Megállt, és szemügyre vette a táblát a nyakában. Odalépett hozzá, és anélkül, hogy megkérdezte volna a vakot, írt valamit a tábla másik oldalára, és úgy fordította, hogy az ő írása látszódjon, aztán elment.
  Estére a vak ember kalapja úgy megtelt a pénzzel, hogy más nem is fért benne. A koldulónak kifinomult érzékei voltak, megismerte a közeledő újságíró lépteit, és amikor hallotta, hogy az megáll előtte, hogy szemügyre vegye a vak keresetét, megkérdezte a vak tőle:
  - Mit tettél, hogy ilyen sokan adakoztak nekem?
  - Csupán az igazságot írtam a táblára, csak éppen más tálalásban - mondta kurtán, de hangjában lehetett érezni az önelégültséget; azzal továbbsietett.
  A vak férfi pedig sosem tudta meg, hogy az újságíró ezt írta a táblára: "Tavasz van, és én nem láthatom."

  A történet is arról tanúskodik, mennyire fontos, hogy a dolgokat milyen csomagolásban adom át. Ha folyton azt mondom társamnak, hogy mi a hibája, és ezen hogy tudna változtatni, egy idő után még azért sem figyel rám. De ha megjegyzem kedves gesztusait, szavait, és el is hangoztatom előtte, hogy nekem ez tetszik, egy idő után egymásra fogunk hangolódni.
  1965. után hozták azt a szabályt az Egyházban, hogy ne a felekezetek közötti különbséget, hanem a közös dolgokat hangoztassák - sokak szerint ez volt a legjobb és legszebb újítás az Egyház életében. Mennyire szebb dolog, ha nem folyton egymás hibáit, különbözetét hányom a másik szemére, hanem a közöset, ami segít nekem és neki eggyé válni.

  Itt és most ér minket, keresztényeket az Örömút 7. stációján a kérés: ne engedjem, hogy folyton más hibáit hangoztassam - ehelyett nézzek magamba, és előbb a magam hibáit próbáljam észrevenni és kijavítani. A más hibái helyett nézzem inkább a köztem és más közti hasonlóságot, egyenlőséget, mely összeköt minket! Így sikerül megvalósítanom egyúttal önmagamat is!
  Az is fontos számomra ezután, hogy figyeljek arra, milyen csomagolásban adom át a másiknak a közölnivalókat - legyen szó bármiről. Mert nem mindegy, hogy szépen, becsomagolva, masnival kapja a másik a szavakat, vagy csak úgy, szakadt papírral körbetekerve, mert az ő reagálása is olyan lesz, mint amilyent ő kapott. Arra is figyelek ezután, hogy a problémákat is el merjem mondani a kellő diszkrécióval, körítéssel.

  Ezzel az elhatározással fejezzük be az Örömutat, melyet hét heten át vasárnapról vasárnapra, ünnepnapról ünnepnapra jártunk, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy a Húsvét nem fejeződik be a Húsvétvasárnappal, hanem tart még azután 50 napi, mégpedig Pünkösdig. Ezekkel az örömstációkkal töltekezve várjuk a Szentlelket, a Vigasztalót, az Erőtadót! :)

  Hogy még jobb kedvünk legyen, és ne szomorkodjunk az Örömút befejeztével - mert sok mindennel gazdagodtunk - itt egy vicc is:

  A székely kisfiú, Jancsika, nagyapjával elmennek a vasárnapi misére. Jancsika ministrál, az öreg János bá' pedig beül az első sorba. A katolikus pap jó félórás teológiai elmélkedést folytat, melynek következtében a nagyapa el is szunnyad. Odasúgja a pap a mellette álló Jancsikának:
  - Menj, ébreszd fel nagyapádat, mert elaludt!
  A székely kisgyerek pedig visszaszól:
  - Há' ébressze fel maga, mert maga altatta el!

  Forrás: Páter prédikációja, megfogalmazta: KrisztiKe (Szerki).