Hat héttel ezelőtt kezdtük el járni az Örömutat, végigelmélkedve a stációkat, megmagyarázva azokat. Most itt állunk a 6.-nál. Előbb olvassuk el az Evangéliumot:

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”

  Az elmélkedés első pontja Jézus első mondata: "Aki szeret engem, megtartja tanításomat."
  Érdekes, hogy ha hamar végigfutnánk a Szentírást, észrevehetnénk, hogy Jézusról nincs leírva, hogy valamit is írna valahová. Csupán egy alkalmat idézhetünk fel, mégpedig azt, amikor a házasságtörő asszonyt vitték Jézus elé, hogy mondja meg, bűnös-e, és hogy megkövezhetik-e? És Jézus akkor hátat fordított nekik, leguggolt, és valamit írni kezdett a porba. Nem tudni, mit írhatott, de olyan erős érzés hatolt át az ott egybegyűlteken, hogy észrevétlenül, lassan mindannyian leejtették kezükből a jó erős követ, melyet az asszony agyonkövezésére vittek oda. Jézus nem csak a porba írt akkor, hanem egyúttal az ott egybegyűltek szívébe is írt valamit - mindenkinek valami személyeset, hozzá illőt.
  Még egyszer olvashatjuk az Ószövetségben, amikor Isten Mózesnek átadta a két kőtáblát, amire a tízparancsolat volt írva. Nem akárhova - a kőbe.
  A házasságtörő asszony példájában a kő, melyet mindenki szorongatott, az ők megdermedt, rideg szívüket ábrázolta; ahogy pedig akaratlanul leejtették a köveket, úgy enyhült meg, úgy kelt újra életre szívük.
  "Aki szeret engem, megtartja tanításomat" - mondja Jézus.
  Lázár Ervin, akinek számos kedves, gyermekeknek szóló művét olvashatjuk, egyik ilyen gyermekeknek szóló írásában a következőket írja le:

  Hideg, téli reggel volt. A szél tombolt, süvített, egyik buckáról a másik dombocskára hányta-vetette a havat. A gyermek Ervin egy tanyasi házban élt, a falutól pár száz méternyire. Édesanyja ezen a fagyos reggelen is pakolt neki, és iskolába küldte.
  Az iskolában az egyik szüneten Ervin véletlenül meghallotta, amint a tanító néni éppen róla és szüleiről beszél az igazgatónak:
  - Igazgató úr, mondja meg, milyen szülők azok, akik ilyen időben is képesek beküldeni a tanyáról gyermeküket iskolába?!
  Az igazgató úr gondolkozott magában egy keveset, majd fél szemmel ránézett a gyermekre, és határozottan kijelentette:
  - Asszonyom, ezek derék szülők. Mert akik ilyenkor is iskolába, tanulni küldik gyermeküket, azok a gyermekbe nevelik a becsületességet, a felelősséget. És a gyermekből is derék ember válik majd idővel.

  Visszagondolva az igazgató úr szavaira, nekünk is eszünkbe jut, hogy volt életünkben, diák korunkban olyan tantárgy, melyet azért szerettünk meg, mert szimpatikusnak, különlegesnek tartottuk az azt tanító tanár személyiségét. Lehet, hogy magáról a tantárgyról tudtuk, hogy világ életünkben semmi, de semmi hasznát nem vesszük, de a tanár belopta magát és stílusát a lelkünkbe, ezzel megszerettetve az általa tanított tantárgyat is. Erre mondja Jézus is, hogy aki szereti Őt, az megtartja az Ő tanítását, de aki nem szereti Őt, az a tanítását sem tartja meg. Ugyanígy: ha szimpatikus egy tanár vagy a módszere, akaratlanul is megszeretjük az adott tantárgyat; de ha antipatikus egy tantárgyat tanító tanár, megutáljuk vele együtt az általa tanítottakat is.

  Sok diák arra gondol, hogy most már nincs sok a vakációig, lehet gyakorolni a tanulás teljes mértékbeli elfeledését, nehogy a vakációra bármi emléke is kösse őt a tanuláshoz vagy az iskolához. Pedig most kéne belehúzni az utolsó hetekben, hogy ki tudjuk időben javítani hibáinkat, pótolni tudjuk elmaradásainkat! Ezzel a tanulásos dologgal kapcsolatosan hadd írjak le egy viccet is, mely félig-meddig ide tartozik:

  Az édesapa megígéri fiának, hogy ha egész évben jól tanul, a vakáció kezdetekor vesz neki egy biciklit. Eltelik az év, az édesapa nézi fia bizonyítványát, és lehangoltan látja, hogy tele van csupa rossz jeggyel.
  - Fiam, hát mégis mit csináltál egész évben?!
  - Tanultam biciklizni.

  Jézus ír mindannyiunk szívébe valami személyeset. Nekünk az a feladatunk, hogy nyitottak legyünk az Ő fogékonyságára, hogy nekünk is írhasson. Nyitva kell álljon szívünk, hogy beleírhassa a szeretet parancsát! Határozzuk el most, Pünkösd előtt két héttel, hogy arra törekszünk, hogy engedjük be Jézust szívünkbe, hadd írjon bele, mint a házasságtörő asszonyt megkövezni akaró emberek szívébe is tette.

    Az elmélkedés második gondolata, hogy Jézus biztatja a tanítványokat: "Elmegyek, de visszajövök hozzátok."
  Hogy ráhangolódjunk erre az elmélkedési pontra, gondoljunk csak a katonákra, akik pár évtizeddel ezelőtt bizony még el kellett menjenek a háborúba. Gondoljunk bele, milyen kétségbeesettek lehettek az asszonyok, az édesanyák. Meg kellett szokják a magányt. De milyen más volt, amikor egy katona azt mondta búcsúzóul családjának: "Ne aggódjatok, ha véget ér a háború, visszatérek!"
  Elég volt ezen elköszönés, biztatás jegyében elbúcsúzni, elválni - az otthon maradt asszonyokat tartotta a jó gondolat, a remény, hogy férjük, fiuk hazatér. Ezen gondolat éltette őket, és e segítségével tartották el elsősorban gyermekeiket, majd állataikat. Hány olyant hallottunk nagyszüleinktől, hogy asszonyokul megragadták a kapát, és dolgoztak a mezőn, mert hittek abban, hogy hozzátartozójuk visszatér.

  Gondoljunk az apostolok lelkiállapotára, amikor megtudták, hogy Jézus elmegy. Kezdetben mindenüket otthagyva követték a Mestert, most meg azt hallják tőle, hogy Ő magukra akarja hagyni őket. De Jézus gondolt erre, és elhangzik a biztató szó: "Elmegyek, de visszajövök hozzátok. S vigaszul elküldöm nektek a Szentlelket." Még ezt is mondja: "Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek." Jézus azt akarja, hogy ne ijedjenek meg, ne veszítsék el a tanítványok reményüket, mert ahogyan az édesanya sem hagyja soha sem el gyermekét - ha a gyermek útja más felé ágaz, az édesanya akkor is lélekben gyermekével van, imádkozik érte -, úgy Jézus sem hagyja magára tanítványait, sőt, egyikünket sem - téged sem, engem sem. Senkit sem. Hallod, keresztény testvér? Jézus a Szentlelket küldi el, hogy Ő megsegítsen téged is, engem is életünkben, a reményvesztett, magányos pillanatokban is. Jézus az apostolokat is ezzel biztatta: Nem hagylak árván titeket. Elküldöm nektek a Vigasztalót. A Vigasztalót küldi el Ő, aki gondjukat viseli, akivel töltekezve újra hirdethetik Krisztus evangéliumát.
  Most, két héttel Pünkösd előtt Jézus Krisztus szól hozzánk ebben az Örömstációban, hogy ne csüggedjünk, mert Ő nekünk is elküldi a Szentlelket, a Vigasztalót, aki, eltöltve minket, segít dönteni, előrelépni, határozottnak lenni. Nekünk egy feladatunk van: befogadni Őt; készen állni, helyet készíteni Neki szívünkben.
  Itt ér minket, keresztényeket a kérdés: Akarom-e igazán, hogy a Szentlélek tényleg eltöltsön? Tudok-e helyet készíteni szívemben? Készülök-e a befogadására?
  Hamarosan elkezdődik Pünkösd kilencede, amikor Pünkösd előtt 9 nappal imádkozunk, ha lehet, szentáldozáshoz járulunk, készülünk a Szentlélek eljövetelére. Most, Húsvét 6. vasárnapján határozzuk el, hogy már most készülünk befogadni a Vigasztalót, akit Jézus Krisztus küld el minden alkalommal, azt a Vigasztalót, amelyet a tanítványoknak küldött el az első Pünkösdkor, hogy ne veszítsék el reményüket a hitben, ne törjenek el, mint a gyenge nádszál, hanem az általa elküldött Szentlélekből táplálkozva erős viharokon át is bizakodhassanak. Mert Jézus Krisztus azért ment el, hogy helyet készítsen nekik is, nekünk is, neked is. Jézus minket is vigasztalni akar a Szentlélekkel, hogy nincs veszve semmi, mert Ő mindig velünk van - mi csak nyitottak kell legyünk lelkileg a befogadására.

  Forrás: Páter prédikációja alapján; megfogalmazta: KrisztiKe (Szerki)