Bizonyára a te életedben is vannak olyan személyek vagy tárgyak, amikhez ragaszkodsz, szereted őket, nem akarod elveszíteni. Ez magától értetődően természetes. Valaki után vágyakozni, ha nem láthatod, nem mosolyoghatsz rá normális dolog. De mihelyt túlzottan ragaszkodsz hozzá, ELVESZÍTED!
    Erre a legjobb példa az, ha a markodban tartod a vizet. Tartod lazán. De mihelyt összeszorítod a kezed, a víz kifolyik onnan.
 Így vagyunk mi az emberekkel is. Ha annyira ragaszkodunk gyermekünkhöz, szülőnkhöz, barátunkhoz, hogy még azt sem engedjük, hogy elmenjen egy kis időre a városból, elveszítjük. Mert az élet ilyen. Bonyolultnak tűnik, de egyszerű. Mert az élet nem hagyja, hogy eltévelyedj. Mihelyt túlságosan ragaszkodsz valakihez, a sors közbelép, és még AZTÉRT IS elmegy az a személy, meglátod! És akkor te magadba zárkózol, depressziós leszel. Pedig csak el kellene fogadnod, hogy az illető személynek van akarata, és ha tényleg szeret, visszajön!

  DIÓHÉLYBAN: Bárki szerethet bárkit vagy bármit, de különbséget kell tudni tenni a szeretet és a túlzott ragaszkodás között! Mert úgy, ahogy tenyeredből is kifolyik a víz, ha összeszorítod, úgy eltávolodik tőled az is, akit hatalmadban akarsz tartani, irányítani akarsz!

 Forrás: Pátertől; megfogalmazta: Krisztike (Szerki)